A szociális szövetkezetek tevékenysége kiemelt fontosságú az esélyek kiegyenlítésében és a társadalmi kohézió megteremtésében, valamint kifejezetten az elmaradott térségek munkanélküliségének csökkentésében. A hazai lokális foglalkoztatás egyik zászlóshajóját vizsgálom, a munkanélküliség kezelésében betöltött szerepét elemzem. A kvalitatív módszereken belül a szociológiai terepmunkát, majd ezt követően az esettanulmányi szintű feldolgozást választottam kutatásom során módszerként, három fő dimenzió köré építve vizsgálatomat. A szociális szövetkezetek közül kiválasztottam egy megszűnt (jogszabályi változás után nem újjáalakult) és egy működő, sikeres szövetkezetet, mely az észak-alföldi régióban lett bejegyezve, és több éves működést tudhat maga mögött. Az első kiválasztási dimenziómban a szociális szövetkezetek korábbi, empirikus adatokkal alátámasztott - a szövetkezeti törvény életbe lépését követő - változásaira fókuszáltam. A terep kiválasztásának második fő kritériumát a szociális szövetkezet elhelyezkedése adja. A terepkiválasztás harmadik fő kritériuma a tevékenységi terület szerinti elkülönülés. A kutatási kérdések kiterjedtek a humán-erőforrás fluktuáció kérdéskörére, a kötelező önkormányzati tagságra mint lehetséges új hatalmi pólusra. A szociális szövetkezetek megszűnése mögött álló háttértényezők feltárása során a kapott statisztikai adatok másodelemzéséből kirajzolódik, hogy megyei szinten eltérés mutatkozik a szociális szövetkezetek működő és megszűnt szövetkezetei között. Az önkormányzati tagság kényszerét teherként érzékelte a civil szervezeti tagsággal rendelkező, prosperáló szociális szövetkezet. A negatív kategórián belül a mellékvágányt az önkormányzati tagság és a megszűnés veszélye jellemezte. A kötelező önkormányzati tagság 2018. január 1-től kényszerpályának tűnik. A célok tekintetében a profit és a fenntarthatóság erőteljesen összekapcsolódik, melyben a munka központi szerepet játszik.