Szemelvények a Széchenyi fürdő tervezéstörténetéből

Tóth Enikő

A Széchenyi fürdő fővárosunk fontos látványossága. Czigler Győző, aki a tervezést 21 éven keresztül végezte, minden bizonnyal bízott is a sikerében. Már-már mániákusan ragaszkodott az építkezéshez. 1905-ben bekövetkezett halála előtt arról is rendelkezett, hogy a fürdő tervezését irodavezetője, Dvořák Ede vegye át. A Városliget régi fürdőjének bővítéséhez először 1884-ben készített terveket az iroda. Czigler elismert szaktekintély, építész és műegyetemi tanár volt. Első nagy sikere, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet aranyérme 1882-re tehető, s a Gellért-hegyi Pantheon tervére kapta. Országszerte lakó- és középületek, egyházi művek sora köthető a nevéhez, s mégis, posztumusz műve, a Széchenyi fürdő kapcsán kerül elő legtöbbször a neve. Mint más művei, így a pesti Hunyadi téri és Hold utcai vásárcsarnokok, vagy a lágymányosi műegyetemi épületei kapcsán, a fürdőtervezés miatt is tanulmányutakat tett, melyek során Európa legjelentősebb gyógyfürdőit tanulmányozta. A műfajban gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezett, hiszen ő tervezte a Rudas fürdő restaurálását, s a balatonfüredi hidegfürdőt. Az 1909–1913 közötti megvalósításig sok változáshoz kellett igazodnia a tervezőnek. Nem csak a rendelkezésre álló anyagi keret, de például a helyszín, az építészeti ízlés is változott. A városvezetés köreiben komoly vitát okozott, hogy mennyire helyes egy nagyberuházást tervpályázati kiírás nélkül kiadni. A sajtó erős támadásokkal igyekezett megtörni az elismert építész tekintélyét, s megingatni benne a városatyák bizalmát. A munka „örökítése” is sokakból ellenérzéseket váltott ki, azonban az ilyen jellegű tiszteletadás az építész-barátok között nem egyedülálló eset, s Czigler maga is vett át pályázat kiírása nélkül olyan műveket, melyeket elhunyt barátai kezdtek tervezni. Előadásomban a fürdő tervezéstörténetét tekintem át, a fennmaradt sajtó- és levéltári források, illetve rajzolói hagyatékokban található anyagok fényében, elhelyezve a művet Czigler és Dvořák pályafutásán belül.


Szekció: Szekcióelőadások 7. / Régen történt