Szent László és Kálmán törvényeiből legtöbbször a vagyon elleni deliktumokkal és az egyházzal, vallásgyakorlással kapcsolatos rendelkezéseket idézik. E források vizsgálata során azonban közjogi jellegű rendelkezéseket, köztük a király közjogi állását meghatározó, hatalmát gazdasági és politikai szempontból megalapozó szabályokra, vagyis a királyi jog elemeire vonatkozó rendelkezéseket is találunk.

Hazánk korabeli közjogi-hatalmi berendezkedésének megismerésében e források jelentősége azért is nagy, mert keletkezésük ideje az első saját írott forrásaink – Szent István törvényei és Intelmei – és a királyi kancellária felállítását követő, írott forrásokban gazdagabb korszak (lényegében a XIII. század) közötti mintegy két évszázados, sajnálatosan forrásszegény időszak közepére tehető. Szent László és Kálmán törvényeiben ráadásul nagy mértékben visszaköszönnek az első királyunk törvényeiben szabályozott kérdéskörök.

A királyi jog elemei közül Szent László és Kálmán törvényeiben is az egyházzal kapcsolatos jogosítványok és az úgynevezett vagyonérdekű jogok, a fiscalia regum körébe tartozó elemek – a birtokadományozás a birtokok királyra háramlásának kérdésköre, valamint a királyt illető egyéb, főleg bírságos bevételek – jelennek meg legtöbbször.

Ugyanakkor magából a törvényhozás tényéből, a törvények előszavából és egyes érdemi rendelkezések szóhasználatából következtethetünk a törvényhozás jellegére, körülményeire, továbbá találhatunk e forrásokban a kormányzásra-igazgatásra vonatkozó, valamint a királyi és a királytól származtatott bíráskodási hatalommal kapcsolatos rendelkezéseket is.

A királyi jog elemei és királyi hatalom korabeli működésének e forrásokban felismerhető nyomaiból pedig kirajzolódik a mindenkori királynak az államszervezet alapjainak, valamint a kiépülő állam jogi alaprendjének lefektetésében betöltött központi szerepe, ami alapján – az empirikus és jogi értelemben vett alkotmány fogalmán keresztül – a királyban a korabeli alkotmányozót láthatjuk.