Huszthy Bálint
A magyar nyelv legarchaikusabb változatai a moldvai csángók körében maradtak meg, közülük is az északi csángók őrizték meg a legősibb magyar nyelvi ínyencségeket. Ezek közé tartozik, hogy a palatális /s, cs/ hangok helyett /sz, c/ foghangot ejtenek, amitől úgy tűnik, mintha pöszék lennének, pl. „Dicértesszék a Jézusz Krisztusz!”. A „csángó sziszegés” jelenségével a XVIII. századtól kezdve foglalkoznak a kutatók, de máig nem sikerült mindenki számára elfogadható magyarázatot találni rá. Előadásomban összefoglalom az eddigi kutatások lényegét, és modern hangtani keretben újra megvizsgálom a jelenségkört. Célom kimutatni, hogy ez a fajta „pöszeség” nem nyelvi folyamat eredménye, tehát valóban megőrzött régiségről van szó, nem pedig logopédiai zavarról vagy román hatásról. Az elméleti fejtegetéseket egy esettanulmánnyal is alátámasztom, Tánczos Vilmos 1998-as szabófalvi gyűjtése alapján.